Vantaa-tól Lapland-ig

Hajnali fél kettőkor érkeztem meg Helsinkibe. Vantaa-n volt még bő négy órám átszállásig mert csak reggel ötkor indult a belföldi járat Rovaniemibe. Kimentem a friss levegőre dohányozni, ezalatt összeismerkedtem egy nyugdíjas magyar fogorvossal, aki kiokosított hogy a csíkossügért mélyhűtött aprórákkal lehet legeredményesebben megfogni, és megtudtam hogy tökmindegy milyen fogkrémet használunk. Gépindulásig ittam egy eszpresszót (€3) sok cukorral, punnyadtam, meg a CNN-t néztem. Előtte a kézipoggyászom tartalmát még ki kellett teregetnem mert ráértek a vámosok.

A kézipoggyászomban egy alaplap volt, rászerelt procival ventillátorral, bepattintott memóriákkal, meg videokártya, kedvenc egerem, vinyók, kamera, fényképezőgép. Gyakorlatilag a számítógépem összes könnyebb vagy drágább alkatrészét elvittem, és Rovaniemiben vásároltam hozzá később házat, tápot, monitort, billentyűzetet.

Reggel nyolc körül a Hotel Santa Claus-ban megreggeliztem Petrivel meg Ilkkával, leendő főnökeimmel, aztán a stúdióban tett rövid bemutatkozás után Anitához cuccoltam aki férjével együtt őrangyalom és felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújtó társaságom lett a következő hetekben.

Náluk laktam pár napig, aztán egy másik magyar családhoz költöztem, Tóniékhoz, utána pedig elfoglaltam gyönyörű új albérletemet.

Indulásom tova

Elindultam újhazába. Szépen elbúcsúztam szüleimtől, pajtásaimtól, aztán felszálltam az interszittyóra Kecskeméten. Gondoltam kipróbálom hogy milyen ügyesen áll meg Ferihegyen a vonat legújabban, sehr praktisch.

Igenám, de alig fél percre állt meg, sőt, inkább hogy csak lassított. Előtte persze egy szó sem volt arról hogy "Uraiméshölgyeimferihegymegállókövetkezik", á, én meg nem voltam résen, egyfajta meditatív elgondolkozott állapotban nézelődtem ki az ablakon (bambultam, na).

Úgyhogy mire észbekaptam már a mozgó vonatról kellett lehajítanom az alig valamivel több mint 20 kilós bőröndöt, utána ugrani a kézipoggyászommal, le.
Nívó.

Lényeg a lényeg, kis idő múlva már a Blue1 rendkívül pici repcsijén ültem (ablak mellett), útban Helsinki Vantaa repülőterére.
Lengyelország fölött erős turbulencia volt, jármű recsegett meg emelkedett-süllyedt folyamatosan, én meg a poggyásztartóba gyömöszölt (egyik) nagykabátomban felejtettem a repüléshez elengedhetetlenül szükséges túlélőcukorkáimat. Körülöttem a magyar birkózószakosztály válogatottja ült, morcosan hogy nem ők ülnek az ablak mellett. Éccaka volt, max kóbor villámokat lehetett látni, nadehát az ablakemllett az akkor is ablakmellett.

Úgy döntöttem hogy nem keltem fel őket, így az első finn mondatom a "kérek szépen egy pohár konyakot" volt, mely kérésemet örömmel teljesítette a búzavirágkéxemű (nagyonfinn) sztyuvikisasszon (€4). Ezzel a korty szesszel aztán el is játszottam leszállásig, legalább volt mire koncentrálnom.